A hajtólánc alakját elsősorban szerkezeti felépítése és láncszemeinek konfigurációja határozza meg; a különböző típusú láncok eltérő megjelenést és szerkezetet mutatnak. A gyakori hajtóláncok jellemzően folytonos hurokszerkezettel rendelkeznek, amely összekapcsolt láncszemekből-áll, amelyeket olyan alkatrészek kötnek össze, mint például csapok és perselyek-, amelyek rugalmasságot biztosítanak. Működés közben a lánc meghajlik a lánckerék fogainak profilja mentén, hogy erőt adjon át.
A szabványos görgős láncok általában egységes, zárt{0}}hurkos szerkezettel rendelkeznek, szorosan elrendezett láncszemekkel; a szerelvényt összekötő külső összekötő lemezekből állnak, belső perselyekkel és görgőkkel, amelyek biztosítják a hatékony összekapcsolódást a lánckerék fogaival. A teherbírástól- és az alkalmazási követelményektől függően a görgősláncok egy-, két- vagy több{5}}szálas konfigurációkban is kialakíthatók; a szálak számának növelése növeli a teljes szélességet és a lánc teherbírását{6}}. Ezzel szemben a csendes láncok (vagy fordított{8}}fogláncok) fog-alakú láncszemeket használnak, ami simább működést eredményez a lánckerekekkel való összekapcsoláskor, és a hagyományos görgős láncokhoz képest rendezettebb, kompaktabb megjelenést eredményez.
A speciális alkalmazásokhoz tervezett hajtóláncok is eltérő szerkezeti formákat mutatnak. Például a levélláncok jellemzően egymásra halmozott láncszemek rétegeiből állnak, amelyek lapos, szalagszerű szerkezetet alkotnak, és elsősorban a nagy szakítószilárdságú terhelések elviselésére tervezték; eközben a szállítószalagok gyakran tartalmaznak további lemezeket, görgőket vagy rögzítéseket, hogy megkönnyítsék az anyag szállítását és elhelyezését. Végső soron a hajtáslánc formáját és kialakítását az átviteli mód, a terhelési követelmények és a működési környezet alapján kell kiválasztani, hogy biztosítsák a berendezés stabilitását és megbízhatóságát.